Bogotá y Colombia
A blog átmenetileg bezárt – de az is lehet,hogy örökre. De jó pár hónapra, ha nem egy évre biztosan.
Akit érdekel még 1-2 részlet az dobjon egy e-mailt a yosoydebogota [kukac] yahoo [pont] com címre, válaszolok rá.
A többieknek meg köszönöm az érdeklődést. Aki esetleg érdekelnek régebbi képek, leírások azok a bogota.blog.hu-ra látogassanak el.
Hasta la vista (baby).
mekkora is Bogota és hogy milyen zsúfolt.
Persze tudom, hogy kibaszott indiánok máshol is vannak, de az arányokat ne tévesszük szem elől. Mondjuk Magyarországon ahol az általános közlekedési kultúra a béka segge alatt van, (amikor a rendőr üt el majdnem a zebrán mert tojik rá kinek van elsőbbsége, az már a legalja mindennek) akkor mondjuk 100-ból kettő az indián. Itt ez pont fordítva van, kb. kettő a normális, a többi elmebeteg ámokfutó.
Végigautóztam Európát délen és északon, oda vissza nem egyszer, több ezer kilométeres úton ha kétszer kellett elrántanom a kormányt hogy nekem ne jöjjenek, mindkétszer álomba szenderülő kamionosok miatt. Azokat leszámítva laza hasizommal lehet közlekedni, esetleg a rémálomnak tartott Rómában kell egy kicsit jobban odafigyelnyi és annyi. Itt ha nem vagy résen halott vagy, naponta többször is. Mindezt térfigyelő kamerák és/vagy rendőr orra előtt. Mert azok is mindent csinálnak csak éppen a dolgukat nem. Persze azok is indiánok…
Azért ott nagy gáz lehet, ahol ez ki is kell írni. Bogotá, 2010.
(Utazás fegyver nélkül. Tilos felszallni fegyverrel vagy bármi eszközzel ami veszélyes lehet életre vagy testi épségre.)
A fazekas falu, Bogotától kb. 3 órányira. Mivel az eső rendszeres vendég ezen a vidéken a városok,falvak szinte mindegyike bepucolatlan téglaházak ronda, kusza halmaza. (Okádék rondák a városok, hogy ne finomkodjak.)
Van azonban egy-két kivétel, mint a korábban már megénekelt történelmi Villa de Leyva, vagy Ráquira, ahol tradícionálisan fazekasok és kézművesek élnek és árulják portékáikat.
Még a felirat is színes: "Virágokra lépni tilos!"
Hogy kézműves munkáról is legyen kép :)
kijön a dzsungelből, beül a kormány mőgé és azt hiszi, hogy onnantól már civilizált embernek számít. A tanulatlan barom rézbőrű se istent, se embert nem tisztel ilyenkor, úgy küzd minden egyes méterért, mintha az élete függne tőle.
Bevág index nélkül, saját és gyerekei élete árán is meg akar előzni beláthatatlan kanyarban, kereszteződésben amikor már piros és a többi hajmeresztő manőver. És mindezt Opel Corsával.
Hogy rohadnának inkább vissza abba az istenverte dzsungelbe és inkább nyilaznának egymásra, meg zabálnák a banánt kétpofára ágyékkötőben.
Az való nekik.
Kolumbiai ideiglenes személyi igazolvány, külföldieknek. Sose gondoltam vóna….
Eddigi tapasztalataim alapján a következő állapítható meg Kolumbiáról: a társadalmi szerveződés alapja, mondhatni a kapcsolat alfaja és omegája a bizalmatlanság. Mindenki mindenkivel szemben. Soha, senki nem bízik a másikban – ez alól talán kivétel a család -, mindenki mindenhol arra vigyáz meg ne lopják, át ne verjék, le ne húzzák. (Tudom, ezt akár Magyarországról is írhatnám, de a különbség nagyságrendi.)
Például a szupermarketekből kivinni a megvásárolt holmikat csak úgy lehet, ha bemtatod a blokkot a kijáratnál álló biztonsági őröknek, akik lepecsételik. Ez igaz a Carrefour-tól (francia teszkó) a Home Center-ig (kolumbiai obi/praktiker). Nem elég a sípolós kapu, a kamerák, még utolsó állomásnak ott a rádióval és pecséttel felfegyverkezett biztonsági őr is.
Az autómosóban mielőtt átadod a kulcsot konkrét leltárt készítenek, hogy mi marad az autóban: rádió, mobiltelefon-töltő stb. Arról nem is beszélve, hogy a kocsit – ha jót akarsz magadnak – sosem parkolod az utcán nyilvános parkolóban, hanem fizetsz az őrzött parkolóéert (a díj percenként 50 pesótól 87 pesóig terjed). A parkolóőr ráírja a papírra a rendszámot és a kocsit csak a papír leadása után viheted ki. A papírt ne hagyd a kocsiban, mert a tolvaj kiviheti vele a kocsidat, cipeld a fecnit magaddal amíg vásárolsz vagy ügyet intézel. Ha elvesztetted a papírost, akkor igazolnod kell, hogy tiéd a kocsi mielőtt kiengedik. Nem ám csak fizetsz az automatánál, bedugod a kártyát a sorompóba és kihajtasz, mint a világ szerencsésebb felén. Hogyne.
Ha akármilyen szerelőt vársz a lakásodba előbb minden értékesnek tűnő tárgyat elrejtesz szem elől.
Szinte minden házban van biztonsági őr, aki még a naponta nálad dolgozó bejárónőt is csak akkor engedi be ha telefonon engedélyt adsz.
Ha valami hivatalos papírt vagy adásvételi szerződést vagy bármit alá kell írnod, akkor nem elég ám az “Előttünk, mint tanúk előtt…”, hanem el kell ballagnod a legközelebbi közjegyzőhöz, ott a munkatárs előtt kell aláírnod, ujjlenyomattal megfejelve és ők hitelesítik, hogy valóban te írtad alá. Mindezt sokszor felórás sorbanállás és 3000 peso megfizetése után.
Ha kiköltöznél az albérletből akkor a portás csak úgy engedi kivinni a személyes dolgaidat a kapun, ha előtte a bérbeadó írásban közli a közös képviselővel, hogy megengedi hogy kiköltözz, mivel nincs tartozásod, majd a képviselő ír a portásnak. Majd csak akkor.
Arról már nem is beszélve, hogy Stop táblánál, piros lámpánál soha senkiben nem lehetsz biztos, hogy meg is állnak. Tegnap például egy hatalmas konténeres kamionsofőr gondolta úgy, hogy ő még átcsúszik a piroson, úgysincs senki a kereszteződésben. Az nem zavarta, hogy éppen akkor indultam el. Hálistennek megállt még időben, majdnem a kereszteződés közepén, persze.
Az állandó félelem, hogy kirabolnak, telefont csak úgy húzd elő, hogy a fal mellett legyen, ne tudják a kezedből kitépni, autóban lehúzott ablakkal ne telfonálj mert beugranak érte. Ülésen ne legyen táska még akkor sem ha vezetsz, mert betörik érte az ablakot a piros lámpánál és a többi és a többi.
hirtelen ennyi, a sor végtelen, Ali Baba és a negyven millió rabló országa ez.
Fene se gondóta vóna, hogy pont Kolumbiába lesz ilyenem…
Angolul tudóknak egy félórás videó Bogotá legnagyobb börtönéről.
Konkrétan nem hittem a szememnek. Eddig sem voltak illúzióim, de ezek után meg pláne nem.
